Mi az a Házas Hétvége?

A Házas Hétvége egy minden keresztény felekezet számára nyitott, katolikus hátterű lelkiségi mozgalom, amelynek az a karizmája, hogy segíti az Isten előtt szent életszövetségre lépett házaspárokat és az önmagukat teljesen Istennek szentelt papokat és szerzeteseket abban, hogy – Isten segítségével – minden nap vissza tudjanak térni az Első Szeretethez.

A Házas Hétvége célja, hogy speciálisan felépített lelki programjaival és az ezeken részt vettek számára létrehozott kis közösségeivel segítsen a tagjainak szenvedélyesen megélni azt a szerelmet, mellyel Isten ősidőktől fogva szeret minket. Annyira szeret, hogy minden Benne hívő házaspárnak ajándékozott egy különleges társat, minden földi öröm és boldogság forrását, papjait és szerzeteseit pedig teljesen Önmagának lefoglalva megszentelte és meghívta arra, hogy Őt szolgálják.

Minket, házaspárokat ráadásul azzal a különleges boldogsággal is megajándékozott az Úr, hogy nem csak Őiránta gyulladhat fel a szívünkben a szenvedélyes szeretet, de van egy ember is, a férjünk vagy a feleségünk, akiért forró szerelemmel loboghat a szívünk, akiért nem csak meghalni, de minden nap élni is érdemes. Ezt a szerelmet is megadja az Atya a Házas Hétvége karizmái által, akár még 40 év házasság után is!

A tatabánya környéki házaspárokból és papokból álló Házas Hétvégés közösségünk egy viszonylag fiatal, újra ébredő közösség, amely 10-15 aktív házaspárt és atyát számlál jelenleg. A szentmisék, istentiszteletek és baráti összejövetelek spontán találkozásain túl minden hónap 3. szombatjának délutánján jövünk össze Tatán, a kapucinus templom plébániáján. Esendők és rendkívül sokfélék vagyunk, egy azonban közös bennünk: az az akarat, hogy tanuljunk és tanítsunk úgy szeretni, ahogy Isten szeret minket.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.