Reménység

Különleges volt ez a havi találkozónk, mert Gál Áron és Melinda, az Észak-dunántúli Tartomány felelősei látogattak el hozzánk Bertalan atyával. A témát is ők hozták: Reménység.

Melinda és Áron nagyon kedves a szívünknek elkötelezettségük, kedvességük és mély, megélt hitük miatt, úgyhogy nekünk már ez is elég lett volna ahhoz, hogy eljöjjünk erre a találkozóra. Ehhez képest a témaválasztás már “csak” hab volt a tortán, hiszen mikor lenne nagyobb szükség arra, hogy a reményről beszéljünk, mint ma, az ukrajnai háború árnyékában.

Bertalan atya rögtön az elején ki is emelte, hogy a hit, remény és szeretet isteni erényei közül talán a remény az, amelyikkel a legkevesebbet szoktunk tudatosan foglalkozni. Pedig olyan ez, mint a motor az autóban: remény nélkül semmi sem megy tovább az életünkben. A hit kihunyt lángját még újra lehet gyújtani, a kihűlt szeretetet még fel lehet tüzesíteni, de ha meghalt bennünk a remény, akkor mit kezdünk az életünkkel?

Áronék viszont még ennél is tovább mentek. Nem egyszerűen a reményről szerettek volna szólni hozzánk, hanem a reménységről. Mert a reménység több, mint a remény. A reménység, vagyis az örök élet reménye az a foglalat, ami keretet ad földi vágyainknak, reményeinknek. Ennek a reménységnek pedig a valódi forrása Jézus Krisztus.

Áron, Melinda és Bertalan atya sok-sok példát hoztak elénk az életükből kisebb-nagyobb reményeikre, de erről a bizonyos reménységükről is beszéltek nekünk. Elmondták, hogy számukra az élet olyan, mint a hegymászás, amiben a reménység az a hajtóerő, ami átsegíti őket a nehézségeken, és segíti őket abban, hogy mindig tudják folytatni az utukat a végső hegycsúcs felé.

De nem csak az örömeiket és sikereiket osztották meg velünk. Őszintén meséltek a kudarcaikról is, amikor megtapasztalták, hogy a remény csak akkor hiteles, ha számol a realitásokkal is. A hurrá optimizmus igyekszik figyelmen kívül hagyni a gondokat, a keresztény remény viszont úgy ad erőt, hogy közben nem szünteti meg a problémát.

Végül lehetőséget kaptunk arra, hogy mi is számba vegyük saját reményeinket, és elgondolkozzunk azon, hogy vajon valóban fontosak-e azok a dolgok, amikre vágyunk? Szembesülnünk kellett azzal, hogy bizony nem mindig ismerjük egymás reményeit, és elhatározást tehettünk, hogy igyekszünk a reményeinket jobban megosztani egymással, illetve, hogy nagyobb érdeklődéssel fogunk a párunk reményei felé fordulni.

Az alkalom végén kinyitottuk az énekeskönyvet, hogy egy közös dicsérettel zárjuk a találkozót, és – bizonyára nem véletlenül – a “Rejts most el” című énekre esett a Szentlélek választása. Így aztán hittel, meggyőződéssel és reményteli szívvel énekelhettük együtt, hogy

Tenger tombol, zúg, süvít a szél,
Te emelsz fel a vihar fölé,
Uralkodsz hullámok habjain,
Szívem nem fél, Benned remél,
Szívem nem fél, Benned remél.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.