Gyönyörű októberi szombaton találkozhattunk ismét veletek. Már nagyon vártuk, hogy együtt lehessünk, hogy a találkozások savát-borsát adó téma megosztása felmelengesse lelkünket, kisimítsa ráncainkat, egymás óvó, szerető karjaiba tereljen bennünket.
Dávid és Detti gyönyörű költői képei elénk varázsolták az ősz keserédes hangulatát. A sárga aranyló ragyogását, az évszak kincseinek kavalkádját, a természet kétségbeesett, utolsó, életteli villanásait. A ködös reggelek, a fénytelen nappalok, a szürkeség már magában hordozzák az elmúlást, az elcsendesedést, aminek nyomában majd idővel új élet sarjad.
Számunkra az ősz és a tél az új vágyak és remények megszületését jelenti. Úgy érezzük ilyenkor, hogy minden kicsit lelassul, több időnk jut egymásra, a meghallgatásra, a családi együttlétekre.
A bevezető nehéz érzéseket, témákat járt körül, olyanokat, amelyek minden házasságban előbb-utóbb felszínre kerülnek. Ahogy nőnek a gyermekeink, egyre több nehéz érzés keríthet minket a hatalmába. Izgatottan kísérjük őket a felnőtté válás útján és megtapasztaljuk a kamaszkor „szépségeit”. Amikor beszélgetni szeretnének, félredobunk mindent, akkor alszunk el, amikor megjönnek a buliból, féltő pillantásaink kísérik első szerelmük megélését. Sokszor aggodalmainkat csak tetézi, hogy igyekszünk azt elrejteni egymás elől. „Vajon mit gondol erről a másik?” „A férfiak/nők ezt teljesen máshogy gondolják!” „Olyan kínos, hogy emiatt ennyire aggodalmaskodom…”
Ezek az érzések gúzsba kötnek, felőrölnek, elszomorítanak bennünket. Kányádi Sándor úgy véli Előhang című versében, hogy van valami, amitől a keserédes a szánkban édessé ízesül! Ez a valami a harmatcsepp, a szerelmünk. Segíthetünk egymásnak hordozni nehézségeinket, megosztani érzéseinket, s ezáltal felszabadítani önmagunkat.
Köszönjük, drága Dávid és Detti ezt a hangulatos költői utazást lelkünk legmélyére, egymás szívéhez! Kívánunk mindenkinek gyönyörű őszi napokat, sok együtt töltött időt és lelki/belső utazást!
Szeretettel: Fecó és Mónika