Vannak örökzöld témák, amik újra és újra előkerülnek, mert még vagy már megint van miről elgondolkodni velük kapcsolatban. Ilyen téma az idő is. Most Mónika és Fecó hozta a témát, de egy kicsit más megközelítésben, mint eddig. Azt járták ugyanis körül, hogy számunkra egy-egy helyzetben telik vagy múlik az idő?
Mivel ez a két szó szinonima, ezért elsőre elég furcsán hatott már a kérdésfelvetés is. Aztán Mónikáék egy Dr. Joó Sándor református lelkésztől származó idézettel megvilágították a különbséget:
… ha az idő múlik, akkor azt jelenti, hogy minden nappal, minden órával, minden elmúlt esztendővel rövidebb lett, egyre kevesebb van még belőle hátra, és egyszer egészen elmúlik. De ha telik, ez azt jelenti, hogy nő: minden nappal közelebb van a kiteljesedéshez. Telik, azaz telítődik, mint ahogy telik egy pohár, egy edény, azután egyszer egészen megtelik. Teljesen tele lesz, kiteljesedik benne az élet. A múló idő viszi az életet el, egyre messzebb. A telő idő hozza az életet, az örök életet egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátrafelé néz a múltba. Aki számára telik az idő, az előre néz, még a halálon át is a jövendő, az örökkévalóság felé. A múló idő öregít, a telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtalanít és szomorúvá teszi az embert. Az idő telése pedig megbékéltet és vigasztal. Aki számára telik az idő, az ősz hajjal nem a szép ifjúság elmúlásának, hanem a közelgő örökkévalóság dicsfényének a jelét láthatja már. A múló időben a halál kapuzárás, érthető hát előtte a pánik. A telő időben a halál kapunyitás, érthető tehát előtte a nyugalom. A múló időben a halál az életünknek a vége, a telő időben pedig a halál csak a mulandóság vége és az örök életnek a kiteljesedése.
Ebben a megvilágításban viszont már határozottan volt értelme górcső alá venni az életünket, annak korábbi szakaszait illetve meglévő területeit, hogy megláthassuk: mikor múlt, múlik az időnk haszontalanul, kifolyva az ujjaink közül, mint a homok, és mikor telik meg tartalommal, gazdagítva az életünket, Istenhez és egymáshoz fűződő kapcsolatunkat és felkészítve minket az örök életre.
Az önvizsgálat kapcsán rájöttünk, hogy mi például hajlamosak vagyunk inkább az idő múlására, az eliramló és soha vissza nem térő pillanatok elveszítésére koncentrálni, mint sem arra a gazdagságra, amivel egy-egy történés kiteljesíti az életünket. Ez pedig nincs jól így. Ezen dolgoznunk kell, magunk miatt is és a gyermekeink miatt is. Hiszen az életszemléletünket lelki örökségként Ők hordozzák majd tovább a telő-múló időben.