“Karanténidőkben könnyű annak, aki a saját feleségébe szerelmes”

Március közepe óta szinte “megállt az élet” az országban, és ez sajnos így van a Házas Hétvégében is. Az egyházakhoz és más, lelki közösségekhez hasonlóan ráadásul minket “még jobban” sújt most a karantén, hiszen a Hétvége egyik legnagyobb ajándéka éppen az a személyesség, ami most szinte megélhetetlenné vált a személyes találkozási lehetőségek megszűnésével. Nem találkozhatunk egymással sem a havi találkozóinkon, sem a szentmiséinken/istentiszteleteinken, ami nagy hiányérzettel tölt el minket. Újra csak rá kellett jönnünk, hogy ezek az alkalmak milyen fontosak voltak eddig számunkra.

Az élet viszont megy tovább, mindenki küzd az új helyzet által rá rótt feladatokkal (gyerekek otthoni tanulása, idős, beteg szülők ellátása, bizonytalanná vált munkahely és megélhetés), úgyhogy most talán még nagyobb szükségünk van egymás támogatására, a közös “kereszt hordozásra”, akár az egymásért való imádság, akár egy-egy beszélgetés, meghallgatás által.

Ebben a helyzetben igyekszünk úgy segíteni egymást, ahogy tudjuk: a közösségünk tagjai minden héten felhívnak 2-3 házaspárt a közösségből, hogy megkérdezzék, hogy vannak, hogyan boldogulnak, nincs-e szükségük valamire. És nagyjából heti rendszerességgel szervezünk videós “találkozásokat” is, ahol szintén el lehet mesélni az örömöket és az aggodalmakat, lehet együtt imádkozni és lehet egy kicsit közösségként is együtt lenni. Máshogy, mint régen, és mégis: valamiképpen ugyanúgy.

A sok rossz, elkeserítő és terhes dolog mellett viszont van néhány olyan terület is, amiben növekedési lehetőséget teremtett ez a vírusos helyzet: életünk taposómalmában vergődve mi például évek óta nem tudtunk egyhuzamban ennyi időt együtt tölteni egymással, a gyermekeinkkel és az Úrral, mint idén tavasszal, ami – az összecsiszolódás kezdeti napjait leszámítva – azóta békés megelégedettséggel és örömmel tölti el a családunk apraját és nagyját, és sok-sok hálafohászunk tárgya lett az elmúlt hetekben.

Az elmúlt 6 hétben megélt, kényszerű összezártság ismét jobban egymás felé fordította mindkettőnk figyelmét, ami által – hála Istennek – újra közelebb tudtunk lépni egymáshoz. Azóta mi is lelkesen valljuk, hogy “karanténidőkben […] könnyű annak, aki a saját feleségébe szerelmes”. (Lackfi János: Igyekszem Jézus vállára dőlve élni – Vasárnap.hu)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.