Amikor ennek a virtuális találkozónak az ötlete felmerült, két dolog motivált bennünket. Az egyik hogy újra szerettük volna látni a többieket, újra szerettünk volna átélni valami közösségi élményt. A másik, hogy hiába vagyunk itthon, igényünk volt a párunkkal való elmélyülésre, szívünk lelkünk kitárására.
A virtuális bevezetőmondás úttörője Várpalotai Timi és Viktor lett. Felvállalták, hogy az elmúlt 2 hónap érzelmi hullámvasútját megosztják velünk és segítenek nekünk a bennünk lévő lelki csillagszórókat meggyújtani.
Mindenki számára az egyik legnegatívabb érzés, ami eltölt bennünket, a szülőkkel való találkozás hiánya, aggódás a koruk, betegségeik miatt, az ünnepek és ünneplések mellőzése. Hiányuk átjár rajtunk, mint „huzat a házon” , és sok mindent adnánk az ölelésükért, velük való találkozásért.
Szerencsére közösségünkben senki nem veszítette el a munkáját, de megtapasztalhattuk, hogy milyen kaotikus érzés és mekkora erőfeszítést követel tőlünk párhuzamosan oktatni gyerekeinket, lekötni az apró kezeket, éhező szájakat táplálni és helytállni a „home office” világában. Ez egy gyorsan száguldó hullámvasút, amibe csak beszállni lehet és nincs megállás, folyamatosan élhetjük át a zuhanást és az emelkedést.
Viszont a karanténidő alatt kaptunk egy nagy ajándékot, és pedig az időt, mégpedig a minőségi időt. Megtanultuk, hogy a feladatok sűrű tengerében az együtt töltött idő még tartalmasabb és kreatívabb lehet. A kezdeti nehézségek után kisimult az élet és sikerült újra a magunk sajátos világára figyelni.
Isten kicsit megállította nekünk a vekkert! Családok váltak harmonikusabbá, érzékenyebbé, kerekebbé. Emellett viszont jobban tudjuk értékelni a munkával, iskolával járó szervezeti dolgokat. Egy viszont biztos: közösségünk párjai erősödtek szerelemben, szeretetben, hitben és reményben! Nem kívánjuk vissza ezt az időt, vagy mégis? Személy szerint igen, de ezt mindenki saját életkörülményeitől teszi függővé…
Kívánjuk, hogy mindenki át tudja csempészni a számára legfontosabb dolgot – amit a karanténidő alatt megtanult – a zűr-zavaros időre!