Bizalom

Ismét két napos találkozót szervezett nekünk Szilvia és Gábor, ami először kicsit furcsa volt nekünk, de úgy látjuk, hogy így mindenki könnyebben részt tudott venni rajta. Köszönet a házigazdáknak az ötletért és a kétszeres időráfordításért!

A “Bizalom” témája nagyon megérintett minket. Amíg el nem mélyedtünk benne, nem is hittük volna, mennyi problémát próbálunk eltemetni magunkban a bizalomhiány miatt emelt falaink révén. Minden résztvevő párnak az volt az általános tapasztalata, hogy a téma kapcsán feljött problémáinkat nem is lehet pusztán a bizalom oldaláról feloldani. További – személyes – témákat kaptunk így, amiken még lehet tovább dolgozni.

Azzal, hogy a pandémia miatt így távol vagyunk egymástól, ugyanolyan fontossá vált a találkozót lezáró egyéb kérdések blokkja, mint maga a találkozó. Segített elevenen tartani a közösséghez tartozás érzését. Mindannyiunk szívében lelkesedést gyújtott, hogy ismét lesz Házas Hétvége Tatabányán, és ha elmúlik ez a vírusos időszak, ismét pezsgő lendülettel foghatunk bele az előkészítésébe.

Ebből következik az is, hogy azoknak is hoznunk kell egy-egy témát egy-egy havi találkozóra, akik eddig még nem tartottuk magunkat elég felkészültnek ehhez. Amihez viszont bátorítást kaptunk Mónikától: “Nincs rossz téma, csak a meg nem írt téma!”

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.