Szombaton rendhagyó találkozón vehettünk részt. A tatabányai területért felelős ún. Kis Háló ugyanis azt találta ki, hogy járjuk végig együtt a Házaspárok útját, amit néhányan már végig elmélkedtünk tavaly nyáron, Óbudaváron.
Eredetileg a felsőgallai Kálváriát választottuk helyszínnek, de az időjárás közbeszólt, így végül a bánhidai templom adott otthont nekünk. Bár nem volt meleg, a szívünket melengette, hogy együtt lehettünk! Erre mondják, hogy „Nem baj, ha kint nem süt a nap, a lényeg, hogy bent süssön!”, és hálásak vagyunk, hogy áldozatok árán ugyan, de megtarthattuk ezt az alkalmat. Külön köszönjük Jánosnak és Katinak a rögtönzött zenei szolgálatot! Enélkül bizony szegényebbek lettünk volna!
Az mi ajándékunk az együttléttel kapcsolatban többek között az utolsó állomáson, a templom előterében együtt énekelt gyönyörű taizéi dal volt:
Áldott légy, Uram! Szent neved áldja lelkem. Áldott légy, Uram, mert megváltottál már!
Felemelő érzés volt! Számunkra ez a két sor teljes egészében kifejezte a Házaspárok útja állomásainak lényegét.
Különös ajándék volt számunkra, hogy minden pár magáért jött el, és mégis, nem is kicsit, a másikért is. Éreztük, hogy együtt voltunk. Igazán.