Találkozó a világhálón

Amikor ennek a virtuális találkozónak az ötlete felmerült, két dolog motivált bennünket. Az egyik hogy újra szerettük volna látni a többieket, újra szerettünk volna átélni valami közösségi élményt. A másik, hogy hiába vagyunk itthon, igényünk volt a párunkkal való elmélyülésre, szívünk lelkünk kitárására. Olvass tovább

Az idő

Számunkra idén az első alkalom volt a februári találkozó, ami szuper évkezdésnek bizonyult. Csodálatos, már-már szinte tavaszi nap volt, így a lelkünk talán még jobban feltöltődött az oda vezető út során, és így várta, milyen témával kedveskednek nekünk a társaink. Olvass tovább

Változás – térben, időben, lélekben

Ismét eljött a hónap harmadik szombatja, ami azt jelentette, hogy Házas Hétvégés havi találkozóra mehetünk. Már nagyon vártuk ezt az alkalmat, és odafele úton azon gondolkodtunk, hogy vajon mi lehet majd a mostani téma? Mostanában minden alkalommal teljesen beletalált az adott téma az élethelyzetünkbe, és ez most sem volt másként. Olvass tovább

Egy különleges Hétvége

Az elmúlt héten egy csodálatos ajándékban lehetett része azoknak a pároknak a Tatabányai Házas Hétvégés Közösségből, akik részt vettek a Rákérdezés-Meghallgatás Hétvégén. A program bő másfél nap volt, mely péntek délután kezdődött. A nyári szünet után jó volt újra látni a rég nem látott arcokat, ami számunkra különösen nagy öröm volt, hiszen legkisebb gyermekünk születése miatt, mi közel egy éve találkoztunk utoljára ilyen keretek között. Olvass tovább